Túl éles

Fordította: Horváth János Antal


Anna fáradt. A harmincegy éves orvos munkamániája felemészti az életét. Munkamániának nevezik, de valójában rendszerszintű probléma: az egészségügy nem ismeri a magánélet fogalmát. Hiszen ha a munkád a szerelmed, többet sosem kell dolgoznod, csak egyszer majd nem marad semmi az életedből, amit ne foglalna el, ne szorítana ki, ne emésztene fel. És mi marad meg az orvosnak, ha elfogy az idegrendszere? Nathan Ellis drámája öt nő történetét mutatja fel a repedező rendszerben, pontos látleleteket, diagnózis nélkül. Hiszen a végén csak egymásra számíthatunk, a láthatatlan kötelékekre, amik zuhanás közben is megtartanak.

Alkotók

Játsszák: Sodró Eliza, Földes Eszter, Gryllus Dorka, Takács Katalin, Szatmári Alíz, Brezovszky Dániel
Dramaturg: Tóth Réka Ágnes
Díszlet: Fekete Anna
Jelmez: Kaszás Nina
Zene: Farkas Virág ‘Zazie‘
A rendező munkatársa: Papp Leticia
Rendező: Horváth János Antal

Előadás időpontok

Bérlettel mindig jobb!

Támogasd a Loupe Színházi Társulást színházbérlettel. Azon túl, hogy 20%-kal olcsóbban kaphatsz jegyet, még a barátunk is leszel!

Naná, hogy érdekel a bérlet

Loupe a sajtóban

Stuber Andrea naplója

Lovas Rozi-hiányom támadt

Egyszerűen Lovas Rozi-hiányom támadt. Úgyhogy bekéretőztem a Marczibányi térre a Loupe Színházi Társulás Lányok, fiúk című monoelőadására. (Írta Dennis Kelly, fordította és rendezte Horváth János Antal.) Azt hittem, hogy a földszinti kisterembe tartok, ahol gyerekelőadásokat szoktam látni, de nem, fent megy a nagyteremben, zsúfolt, pótszékes ház előtt. Csak úgy vonult a leendő közönség a Marczi irányába, ahogy baktattam felfelé a Mamuttól.

Elolvasom

Prae.hu kritika

A test kiáltja világgá

Ha nehezen írok meg egy kritikát, általában azt jelenti, jó az előadás. Jó az előadás, mert beszippant, magával ragad, és hetekig gondolkodnom kell rajta. A nem is olyan régen alakult Loupe Színházi Társulás Cordelia O’Neill Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című drámáját Horváth János Antal fordításában és egyben rendezésében vitte színre.

Elolvasom

WMN.hu ajánló

Miért megyünk folyton egymás agyára, ha amúgy imádjuk a másikat?

Mikor nevettél utoljára teli tüdőből színházban? És mikor nevettél utoljára ugyanitt (vagy a való életben) – magadon? A Loupe Színházi Társulás A kezdet/vége című előadása a felhőtlen szórakozás mellett bőven ad gondolkodnivalót is – pontosabban kicsit megpöckölget, hogy ne gondolkodjunk már olyan elvágólagosan se magunkról, se az élethelyzetünkről.

Elolvasom

Ahol olvashattál rólunk

logologologologologologo

Loupe

hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le aktuális előadásainkról, híreinkről; olvass és nézz heti rendszerességgel exkluzív tartalmakat!