Rainer-Micsinyei Nóra Bogazici Bosphorus-díjas színművész, humorista, a Loupe Színházi Társulás tagja.
Szerinte nem a tyúk, és nem is a tojás volt előbb – hanem a dinoszaurusz. Ha a humorának illata lenne, biztos, hogy drága parfümként árulnák a reptéri duty free shopban.
2008 és 2013 között a Kaposvári Egyetem színművész szakos hallgatója volt.
Nagy rajongója a mákos tésztának, bár, ha jól emlékszik, utoljára általános iskolai menzán evett belőle. 2013 és 2015 között a Szputnyik Hajózási Társaság tagja volt. Élete legvakmerőbb döntésének azt tartja, hogy stand-upolni kezdett.
2015-től szabadúszóként dolgozik. 2020-ban Janklovics Péterrel, Lengyel Tamással, Molnár Áronnal és Horváth János Antallal közösen indította el a Magyarország Kedvenc Műsora című YouTube-csatornát. Ebből az univerzumból született meg legendás karaktere is: az őspannon, 46 gyermekes anyuka, Marika for Prezident.
2021-ben mutatták be A legjobb dolgokon bőgni kell című filmjét, amelyet Grosan Cristinával közösen írt, és amelyben a főszerepet is ő alakította.
Ha felnőtt énjéből üzenhetne tini önmagának, ezt írná: „Szeresd magadat, bmeg!”- És ha lehet, rádobna még egy 3000 forintos feltöltést a SIM-kártyájára.
2025-től a Loupe Színházi Társulás tagja. Ha valamelyik alakítása reality-műsorba kerülhetne, az szerinte a Titkosszolgák Bernadette-je lenne, a százszorszép kis ügyintéző az ötödik emeletről.
2025 nyarán doktorált a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájában.
És hogy mit tenne, ha otthon egy hatalmas elefántot találna a fürdőkádban? Nagyon boldog lenne. Gyermekkora óta vágyott rá, hogy egyszer hazaérve egy kiskutya várja otthon – úgyhogy egy elefántnak is nagyon örülne.
Támogasd a Loupe Színházi Társulást színházbérlettel. Azon túl, hogy 20%-kal olcsóbban kaphatsz jegyet, még a barátunk is leszel!
Naná, hogy érdekel a bérlet
Egyszerűen Lovas Rozi-hiányom támadt. Úgyhogy bekéretőztem a Marczibányi térre a Loupe Színházi Társulás Lányok, fiúk című monoelőadására. (Írta Dennis Kelly, fordította és rendezte Horváth János Antal.) Azt hittem, hogy a földszinti kisterembe tartok, ahol gyerekelőadásokat szoktam látni, de nem, fent megy a nagyteremben, zsúfolt, pótszékes ház előtt. Csak úgy vonult a leendő közönség a Marczi irányába, ahogy baktattam felfelé a Mamuttól.
Elolvasom
Ha nehezen írok meg egy kritikát, általában azt jelenti, jó az előadás. Jó az előadás, mert beszippant, magával ragad, és hetekig gondolkodnom kell rajta. A nem is olyan régen alakult Loupe Színházi Társulás Cordelia O’Neill Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című drámáját Horváth János Antal fordításában és egyben rendezésében vitte színre.
Elolvasom
Mikor nevettél utoljára teli tüdőből színházban? És mikor nevettél utoljára ugyanitt (vagy a való életben) – magadon? A Loupe Színházi Társulás A kezdet/vége című előadása a felhőtlen szórakozás mellett bőven ad gondolkodnivalót is – pontosabban kicsit megpöckölget, hogy ne gondolkodjunk már olyan elvágólagosan se magunkról, se az élethelyzetünkről.
ElolvasomIratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le aktuális előadásainkról, híreinkről; olvass és nézz heti rendszerességgel exkluzív tartalmakat!