Mohai Tamás, Bujtor István-díjas színész, a Loupe Színházi Társulás tagja.
Arra a kérdésre, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, egy kérdéssel válaszolt: „A többiek mit mondtak?”
A Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakán 2010-ben végzett. Molnár Áron gimnáziumi és egyetemi osztálytársa is volt, így nem csoda, hogy fél szemrebbenésből is értik egymást a színpadon. A kérdés, amit naponta legalább egyszer feltesz: „Van tüzed?”.
2013 és 2016 között a Thália Színház tagja volt. Ha bármelyik szuperhős erejét kölcsönvehetné, Mystique-et választaná, mert képes bármely ember megjelenését és hangját tökéletes pontossággal utánozni.
2016-tól szabadúszóként dolgozik. A mákos tészta kedvelők csapatát erősíti.
2024-től a Loupe tagja. Első előadása a társulással A kezdet/vége, amelyben Földes Eszterrel és Molnár Áronnal közösen feszegetik a színházi előadások formai határait.
Legnagyobb „MacGyver-pillanatai” közé sorolja, amikor kéthavonta megjavítja otthon a vécépapír-guriga tartóját. Bár a darabbéli karaktere, Móric tériszonyos, ő maga nem szenved ebben, amit bizonyít az Áronnal közös, lámpás akrobatikus jelenetük is, Csuzi Márton és Frányó Viktor koreográfiájában.
Leggyakrabban használt emojija: 🤗, a legmeglepőbb tárgy, amit a táskájában hord pedig, egy Tail Ball, amivel szívesen játszik.
Mohával a filmvásznon is találkozhattunk: legismertebb filmjei a Szabadság különjárat (2013), a Senki szigete (2014) és a Most van most (2019).
Ha az egyik keze tetszése szerint egy tárggyá változhatna, lézerré alakítaná át.
Országos ismertségét a Drága örökösök (2019-2024) című sorozat hozta meg számára, Kasztner Tamás szerepében.
A nagy kérdésre, hogy mit tenne, ha egy elefántot találna a fürdőkádjában, ezt válaszolta: „Megnézném, mi van itthon, és adnék neki valamit enni.”
Támogasd a Loupe Színházi Társulást színházbérlettel. Azon túl, hogy 20%-kal olcsóbban kaphatsz jegyet, még a barátunk is leszel!
Naná, hogy érdekel a bérlet
Egyszerűen Lovas Rozi-hiányom támadt. Úgyhogy bekéretőztem a Marczibányi térre a Loupe Színházi Társulás Lányok, fiúk című monoelőadására. (Írta Dennis Kelly, fordította és rendezte Horváth János Antal.) Azt hittem, hogy a földszinti kisterembe tartok, ahol gyerekelőadásokat szoktam látni, de nem, fent megy a nagyteremben, zsúfolt, pótszékes ház előtt. Csak úgy vonult a leendő közönség a Marczi irányába, ahogy baktattam felfelé a Mamuttól.
Elolvasom
Ha nehezen írok meg egy kritikát, általában azt jelenti, jó az előadás. Jó az előadás, mert beszippant, magával ragad, és hetekig gondolkodnom kell rajta. A nem is olyan régen alakult Loupe Színházi Társulás Cordelia O’Neill Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című drámáját Horváth János Antal fordításában és egyben rendezésében vitte színre.
Elolvasom
Mikor nevettél utoljára teli tüdőből színházban? És mikor nevettél utoljára ugyanitt (vagy a való életben) – magadon? A Loupe Színházi Társulás A kezdet/vége című előadása a felhőtlen szórakozás mellett bőven ad gondolkodnivalót is – pontosabban kicsit megpöckölget, hogy ne gondolkodjunk már olyan elvágólagosan se magunkról, se az élethelyzetünkről.
ElolvasomIratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le aktuális előadásainkról, híreinkről; olvass és nézz heti rendszerességgel exkluzív tartalmakat!