Lengyel Tamás Jászai Mari-díjas színész, a Loupe Színházi Társulás alapító tagja és produkciós vezetője.
2001-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakán. Arra a kérdésre, hogy melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás, elsőre a tyúkot mondta, majd jobban meggondolva a tojást. (Szerkesztői megjegyzés: Ezután azonban Tamás olyan mély és alapos metafizikai fejtegetésbe kezdett, amelynek súlyát és szellemi ívét írásban aligha tudnám méltón visszaadni.)
Leggyakrabban az “ööö” hang hagyja el a száját, de ha szavakról van szó, a “szeretlek” a legtöbbet ismételt otthon. Ha bármely mesehőst választhatná bajtársául egy kalandhoz, fiai kedvencére: Póki-ra, a kis pókemberre esne a választása. 2011-2017-ig a Vígszínház színésze volt. Ha kincskereső lenne, nem holmi Szent Grált, hanem egy ének- és tánctudást kölcsönző bájitalt találna a legnagyobb kincsnek. 2017-től szabadúszó lett. Hivatásos mákos tészta tagadó, de mákos bejgli nélkül nincs karácsony.
Színpadi munkái között kiemelkedik Dennis Kelly: Árvák (2021) című darabja, melyet Lovas Rozi, színésznővel és Molnár Áron, színésszel, Horváth János Antal rendezésében, a MANNA és a Szentendrei Teátrum koprodukciójában alkottak meg, valamint két önálló estje: Kitolás: Apanevelés kezdőknek és haladóknak (2022) és Sitt Happens: Segítség, építkezem (2024).
2023-ban Horváth János Antallal létrehozták a Loupe Színházi Társulást.
Ha tulajdonában lenne egy robotnak, azonnal rábízná a Loupe-al kapcsolatos adatrögzítési feladatait, és ha a programcsomagban benne van, még a szövegtanulást is.
Országos népszerűségét A mi kis falunk Gyurijaként szerezte, de láthattuk főszerepben a Válótársak (2015-2018), a BUÉK (2018) és A Nagy Fehér Főnök (2022-2023) című produkciókban is, valamint új saját spin-off sorozatában, a Gyuri-ban.
Ha egy nap egy elefántot találna otthon a fürdőkádban, elkezdené keresni, hogy hol jött be.
Támogasd a Loupe Színházi Társulást színházbérlettel. Azon túl, hogy 20%-kal olcsóbban kaphatsz jegyet, még a barátunk is leszel!
Naná, hogy érdekel a bérlet
Egyszerűen Lovas Rozi-hiányom támadt. Úgyhogy bekéretőztem a Marczibányi térre a Loupe Színházi Társulás Lányok, fiúk című monoelőadására. (Írta Dennis Kelly, fordította és rendezte Horváth János Antal.) Azt hittem, hogy a földszinti kisterembe tartok, ahol gyerekelőadásokat szoktam látni, de nem, fent megy a nagyteremben, zsúfolt, pótszékes ház előtt. Csak úgy vonult a leendő közönség a Marczi irányába, ahogy baktattam felfelé a Mamuttól.
Elolvasom
Ha nehezen írok meg egy kritikát, általában azt jelenti, jó az előadás. Jó az előadás, mert beszippant, magával ragad, és hetekig gondolkodnom kell rajta. A nem is olyan régen alakult Loupe Színházi Társulás Cordelia O’Neill Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című drámáját Horváth János Antal fordításában és egyben rendezésében vitte színre.
Elolvasom
Mikor nevettél utoljára teli tüdőből színházban? És mikor nevettél utoljára ugyanitt (vagy a való életben) – magadon? A Loupe Színházi Társulás A kezdet/vége című előadása a felhőtlen szórakozás mellett bőven ad gondolkodnivalót is – pontosabban kicsit megpöckölget, hogy ne gondolkodjunk már olyan elvágólagosan se magunkról, se az élethelyzetünkről.
ElolvasomIratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le aktuális előadásainkról, híreinkről; olvass és nézz heti rendszerességgel exkluzív tartalmakat!