Földes Eszter Soós Imre-díjas (2014) és Verebély Iván-díjas (2024) színésznő, a Loupe Színházi Társulás tagja.
2010-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Úgy véli, az évezredes kérdésre, miszerint melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás, földi halandó nem tudja a választ, ezért nem szeretné ezzel terhelni magát.
2013 és 2015 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja volt. Történjen bármi, kisfia mindig mosolyt tud csalni az arcára. 2015-től szabadúszóként dolgozott. Úgy gondolja arra, hogy mi a kedvenc dala, lehetetlen választ adni. 2019-től a kecskeméti Katona József Színház színésznője volt. Szerinte, ha a személyisége állati formát öltene, őz lenne. 2019 decembere és 2020 márciusa között a Karinthy Színház művészeti vezetőjeként dolgozott. Nincs bakancslistája és a mákostészta-tagadók csapatát erősíti. Első előadása a Társulással a Becsapódás (2023), Ullmann Mónikával, Lengyel Tamással és Molnár Áronnal, melyet Horváth János Antal improvizációik alapján írt és rendezett. Második előadása, A kezdet/vége (2024), amelyben Mohai Tamással és Molnár Áronnal közösen, cirkuszi elemekkel feszegetik a színházi előadások formai határait.
Több magyar filmben és sorozatban is felismerheti a nagyközönség, többek között a Mindenből egy van improvizációs sorozatban (2011–2016) Szűcs Niki szerepében, a Válótársakban (2015–2018), a Mintaapákban (2019–2021), a Valami Amerika sorozatban (2023), valamint a Pokoli rokonokban (2025). Szerinte ha lelkének színe lehetne, az átlátszó lenne. Egyetlen birtokában lévő tárgyról sem gondolja azt, hogy azt feleslegesen vette volna.
2024-től a Loupe Színházi Társulás tagja. Ha választhatna bármilyen szupererőt, nem tenné, mert úgy véli, mindenkinek szuperereje a szeretet. Harmadik előadása, Nathan Ellis: Túl Éles című darabja, Horváth János Antal fordításában és rendezésében. Ha a világon bárkivel vacsorázhatna, legyen élő vagy holt, mindenki előtt kisfiával ülne asztalhoz, és azt főzne neki, amit csak kívánna.
Ha egy elefántot találna a fürdőkádban, először valószínűleg röhögőgörcsöt kapna, de biztos, hogy előbb meglátná az elefántot, mintsem a kádba érjen.
Támogasd a Loupe Színházi Társulást színházbérlettel. Azon túl, hogy 20%-kal olcsóbban kaphatsz jegyet, még a barátunk is leszel!
Naná, hogy érdekel a bérlet
Egyszerűen Lovas Rozi-hiányom támadt. Úgyhogy bekéretőztem a Marczibányi térre a Loupe Színházi Társulás Lányok, fiúk című monoelőadására. (Írta Dennis Kelly, fordította és rendezte Horváth János Antal.) Azt hittem, hogy a földszinti kisterembe tartok, ahol gyerekelőadásokat szoktam látni, de nem, fent megy a nagyteremben, zsúfolt, pótszékes ház előtt. Csak úgy vonult a leendő közönség a Marczi irányába, ahogy baktattam felfelé a Mamuttól.
Elolvasom
Ha nehezen írok meg egy kritikát, általában azt jelenti, jó az előadás. Jó az előadás, mert beszippant, magával ragad, és hetekig gondolkodnom kell rajta. A nem is olyan régen alakult Loupe Színházi Társulás Cordelia O’Neill Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című drámáját Horváth János Antal fordításában és egyben rendezésében vitte színre.
Elolvasom
Mikor nevettél utoljára teli tüdőből színházban? És mikor nevettél utoljára ugyanitt (vagy a való életben) – magadon? A Loupe Színházi Társulás A kezdet/vége című előadása a felhőtlen szórakozás mellett bőven ad gondolkodnivalót is – pontosabban kicsit megpöckölget, hogy ne gondolkodjunk már olyan elvágólagosan se magunkról, se az élethelyzetünkről.
ElolvasomIratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le aktuális előadásainkról, híreinkről; olvass és nézz heti rendszerességgel exkluzív tartalmakat!